Musk: Soros gyűlöli az emberiséget
Az X-en akadt ki egyik milliárdos a másikra, mutatjuk a részleteket.
Az izraeliek szerint a Hamász élő pajzsként használja a civileket.
Az izraeliek által „gázai metróként” emlegetett több száz kilométeres föld alatti alagútrendszert a Hamász építette a Gázai övezet alatt emberek és javak csempészésére, valamint rakéták és lőszerek tárolására. A föld alatt létrehoztak különböző katonai irányítóközpontokat is azzal a céllal, hogy minél jobban elrejtsék a tevékenységüket az Izraeli Védelmi Erők vigyázó szemei elől – írja a CNN.
A Hamász 2021-ben beismerte, hogy egy nagyjából 500 kilométer hosszú alagútrendszert építettek ki, de ezt semmilyen hivatalos adat nem erősítette meg, így a járatok lehetnek sokkal rövidebbek, vagy akár sokkal hosszabbak is.
Ráadásul mindezt úgy sikerült létrehozniuk, hogy Izrael folyamatos szárazföldi és tengeri blokád alatt tartotta az övezetet, így a mély alagutakat a szükséges gépek nélkül kellett megépíteniük. Szakértők szerint egyszerű eszközökkel áshatták ki az elektromos árammal rendelkező és betonnal megerősített járatokat.
Izrael ezért azzal vádolja a Hamászt, hogy humanitárius adományokból építették fel a rendszerüket, a civileket pedig egyfajta élő pajzsként használják.
Bár az alagútásás már a középkor óta része a hadviselésnek, és Ázsiában több helyen is vannak hasonló alagútrendszerek, a „gázai metró” abban mindenképp egyedi, hogy a világ egyik legsűrűbben lakott területe alatt helyezkedik el.
Az Izraeli Védelmi Erők számára komoly fenyegetést jelentenek a föld alatti rendszerek, amelyek ellen nem működnek a legfejlettebb érzékelőik sem. Hiába épített ki Izrael a föld alatt is szenzorokat és falakat, október 7-én a Hamász még is képes volt támadást indítani földön, vízen és a levegőben is.
Az ilyen alagutak ellen a legjobb megoldás, ha azokat sikerül vagy lerombolni, vagy működésképtelenné tenni.
Mivel a Gázai övezetben ezek a járatok lakott területek alatt helyezkednek el, Izrael még nehezebb helyzetben van, hiszen a civil lakosság miatt nem, vagy csak óriási politikai költséggel bombázhatja a létesítményt.
A CNN által idézett szakértő, Daphne Richemond-Barak szerint az alagúton keresztül érkező támadások ellen holisztikus megoldásra van szükség. A határok folyamatos felügyelete mellett az embereket is fel kell szólítani, hogy azonnal jelezzék, ha valami szokatlant észlelnek.
„Nincs tökéletes megoldás az alagútveszély ellen. Sajnos nem létezik föld alatti Vaskupola” – foglalta össze Richemond-Barak.
Nyitókép: MAJDI FATHI / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.